Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 13/2004. (IV.1.) önkormányzati rendeletével helyi védettségű értékei közé emelte a Klebelsberg kúria épületét.
A kúria egyosztályos iskolaként és tanítói lakásként épült 1913-ban, az ún. Alföld-program keretében.
Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter népiskolapolitikáját – a nagy arányú analfabetizmus elleni tevékenységet, a népiskolák sorának építését – azon eszme vezérelte, hogy megteremtse a társadalom piramisának széles és biztos talapzatát, melyre aztán bátrabban lehet építeni, számítani mind a társadalmi, mind a gazdasági fejlődés tekintetében. Ezt a célt népiskolák tömeges felállításával és a szervezett népművelés kiépítésével valósította meg. A teljes magyar oktatási rendszert megújította.
2011-ben az önkormányzat EU pályázati források segítségével felújíttatta a Klebelsberg-kúria épületét, újraépíttette a haranglábat és beemeltette a harangot. A kúria előtt állították fel 2013 decemberében a névadó mellszobrát A felújított kúria ma is eredeti funkciója szerint működik.Két alsós osztály tanul itt, és itt van a tornaszoba is. Iskolai órákon kívül az épület kulturális-közművelődési és közösségi célokat szolgál 2013. december 13-án állították fel a névadó, Klebelsberg Kuno bronzból készült mellszobrát a kúria előtt. A szobor Pethő Hunor szobrászművész alkotása, elkészültét a Nemzeti Kulturális Alap 2,5 millió forinttal támogatta.
Kontakt: Polgármesteri Hivatal